A hőségtől tikkadt fűszálak gyengéden cirógatják bőrömet, ahogy az enyhe szellő meg-megborzolja őket. Makulátlanul kék ég ragyog felettem, madarak csicseregnek a közelben álldogálló fákon, s hangos koncertet ad az apró tücskök serege. Halkan csobog egy kis patak a közelben, és olyan idill ez az egész, hogy csak a képzeletem vetíthette körém.
Olykor bogarak sietnek át meztelen lábszáramon, s bár néha megrándulok, nem bántom őket. Érted megtenném.
Méla zümmöggéssel érkezik egy nagyobb méhecske, s megtelepszik a mellettem ringó vérvörös virág kelyhében. Temérdek hozzá hasonló növény vesz körül, nem törődve vele, hogy az emberek fittyet hányva szépségükre egyszerű gyomnövényként kezelik őket. Nem látják bennük az értéket, a csodát, pedig csordultig vannak vele.
Finoman, éppen csak ujjbegyeimmel érintve szirmait simítok végig egyikükön. A halál komor árnyéka vetül rá egy pillanatra, ahogyan körülfogom szárát. Segélykérése némán visszhangzik a réten megtelepedő csendben. Végül karom esetlenül hullik testem mellé, s már csak tekintetemmel simogatom gyönge szirmait.
Gondolataim az apró hangyával együtt futnak egyre messzebb, s a legelső útelágazásnál feléd veszik az irányt.
Éppen olyan vagy, mint az oldalam mellett ringatózó pipacs. Törékeny és gyönyörű. És az emberek nem tanultak meg vigyázni rád. Én sem tudom, hogyan kéne.
Hirtelen felerősödik a szél és elsötétül az ég. Váratlanul csap le a távolban egy villám, melyet alig pár másodperces késéssel fülsértő dörgés követ. Szinte a föld is beleremeg. A madarak elhallgatnak, riadt csend telepszik a tájra egy pillanatra. Viharos légáramlatok cibálják a pipacs védtelen alakját, én pedig csak tehetetlenül figyelem. Csalódott vagyok. Csalódott magamban, hogy képtelen vagyok segíteni, nem tudom megvédeni az időjárás viszontagságaitól.
S az egyre hangosodó csendben, az esőcseppekkel együtt kezdenek hullani a könnyeim.
Csak addig tudok küzdeni érted, amíg engeded.